Erdő búsult, sírtak a fellegek,
aranyba öltöztek a levelek.
Szelíd szellő lágyan kézcsókolta,
aztán táncra kérte, felmarkolta.
Pörgette- forgatta, míg nem szédült,
az avarba le is dobta végül.
Javában folyt a nagy csinnadratta,
hogy dáridózott az ebugatta!
Szél elült, még cirógatott engem,
cipők kopogtak, mint a vízcseppek.
A lábaim egymás elé raktam,
közben kis rigó dalát hallgattam.
Nap előbújt a levelek mögül,
ritkásabb aranyló ágak közül.
orcája tündökölt vidám színben,
megdobogtatta bársonyos szívem.