Amikor a tűzhelyedben fog égni az antracit,
Sok évek késő estéjében csupaszon…
Te, egy kőlapon ülve
Gondolod, hogy mi is szénfeketén kialszunk.
És, amikor a tűzparázst szemeidben
Látom rezzenni, szikrákat szórva,
Tudd, hogy a vad álom
A szénnek mélyén, újra lángra gyúlhat.