Életutam jól benne hagyott engem, magányban,
Sodró életvíz és annak medre hiányában…
Életutam jól benne hagyott engem, magányban.
A sok életévem átszállt a nem létező életpatak másik partjára,
De az elátkoztatott sorsom megtiltotta, hogy szóljak! Nincs mód, ágálásra…
A sok életévem átszállt a nem létező életpatak másik partjára.
Bár sose voltam lázadó, azt mindig, sokszor is rám fogták,
Bár lehettek volna finomabban, számat, mindig befogták…
Bár sose voltam lázadó, azt mindig, sokszor is rám fogták.
Bár gondolatiságom mindig kiemelkedőn megvolt,
Nem hagyták gazok, hogy érvényesüljek, ellen letarolt…
Bár gondolatiságom mindig kiemelkedőn megvolt.
Régi igazság, ki nem születik falkavezérnek, az nem is lesz az!
De meg nem fejthetem, hogy volt körülmény… ahol bizony csak én voltam az?!
Régi igazság, ki nem születik falkavezérnek, az nem is lesz az!
Életpatakom, életvizem hiányában, homokban botorkálva szomjaztam,
Közben volt időm, hogy az élet-vízi strandolásról, jó bőszen elgondolkozzam…
Életpatakom, életvizem hiányában, homokban botorkálva szomjaztam,
Hetvenhárom évesen, már tapasztalom, hogy életutam sosem volt,
Míg mások a kondában tömörültek, én sosem vettem be az akolt…
Hetvenhárom évesen, már tapasztalom, hogy életutam sosem volt.
Tudom, (Megmondták…) hogy én vagyok a hetedíziglen, rettenetesen elátkozott,
Az életutamon, meg semmi segítségem nem volt, hogy leküzdjem, sok aljasságot…
Tudom, (Megmondták…) hogy én vagyok a hetedíziglen, rettenetesen elátkozott.
Éveim egyenként elszálltak, Isten sem segített, csak volt átok… az nagyon hatott,
Élet-sorsomban csak a sikertelenség dúlt-fúlt, a lelkem szeretet sem kaphatott…
Éveim egyenként elszálltak, Isten sem segített, csak volt átok… az nagyon hatott.
Vecsés, 2021. január 27. – Kustra Ferenc József