Az elsüllyedt utak
Hívott a titkok nagy mezője,
Kellette magát száz sima út
És én legényesen, dalolva
Csaptam mögöttem be a kaput.
Valamennyi út fölfelé tört,
Ragyogón és virágba veszőn
S én feledtem a csendes udvart,
Rohantam részegen a mezőn.
Rohantam dalosan s vakultan,
Befogtak új, csodás illatok
S száz út végén nem vettem észre,
Hogy már minden utam elhagyott.
Sehol, sehol a régi hajlék,
Ködbe és éjszakába borult
Rét, út, virág, illat és udvar,
Kapu, hit, kedv, mámor, nóta, mult.
Vad bozótok el-elbuktatnak,
Emlékek és borzalmak között
Taposom a vaksötét pusztát,
Sorsomat és a sűrű ködöt.
Vissza, a vén csöndes udvarba
Elsűllyedt azóta mind az út
S távolból hallom, ködben, éjben,
Hogy nyitogatnak egy vén kaput.
Ady Endre 1887 - 1919
Die versunkenen Wege
Der Flur der großen Geheimnisse
bat mir Hunderte von Wegen
und ich Jung gesellig, laut singend
schlug das Tor zu, ohne aufregen.
Alle Wege führten nach oben,
verschwanden in strahlenden Blumen
und ich vergaß den ruhigen Hof,
‘d rann betrunken in die Lagunen.
Ich rannte singend und erblindet,
wundervolle Düfte riechend, und
am Ende der Wege nicht bemerkt,
dass die Wege sind weg, unwissend.
Nirgends, nirgends ist das alte Heim,
es war von Nebel und Nacht bedeckt,
Wiese, Strasse, Blume, Duft und Hof,
Tor, Glaube, Stimmung, alles verdeckt.
In wilden Gebüschen stürze ich
zwischen Erinnerungen ‘d Schrecken,
ich trample in der blinden Wildnis
mein Schicksal und der dichte Nebel.
Zurück zum alten ruhigen Hof
die Wege sind seitdem gesunken
‘d ich höre aus der Ferne in Nacht
wie ein altes Tor auf ’d zu wuchten.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni