Telt szemekkel tükröződött a nyárnak árnyékában
és Te azt hiszed, hogy nagyra nőttél,
kész vagy szaladni, mint szél a napnyugtában,
de az elválás pillanata fájóan mély.
Feszülten nézed, a naptól égett arcokat
és csodálkozol, hogy anyám hogyan csinált engem szépnek,
érzed a Hold megjelenését a távolban,
ahogy a boltozatra felkerülnek a csillagok, azok a fények.
Kezeid vállamon, fejed oldalra hajtod,
majd újra figyelsz, a falevelek susogását hallgatod
finoman, könnyedén letörlöd a ködöt homlokodról
és a bűntudatot hagyod csúszni ajkaidon.
Telt szemekkel tükröződöl a nyárnak árnyékában
és csodálkozol, hogy anyám hogyan csinált engem szépnek,
kész vagy szaladni, mint szél a napnyugtában,
de a szárnyad eltört és olyan alacsonyan repülsz, te szerencsétlen!