Gondolatok balladája
Egy álommal születtem ami
végig kisért az életemben,
ami csak álom maradt,
megvalósulatlan gondolat.
Mindíg éreztem valami tombol
bennem,ami nem tudott
kitörni belőlem, hiába volt
minden igyekezetem.
Mintha valaki fogta volna a
kezemet, mondta,-várj,! Ez
nem a te érdemed-,feladtam
mind a lehetőségeket.
Sokszor volt,hogy majdnem
elértem,egyszer csak minden
összeomlott előttem,mert a
szerencse csak kerülgetett engem
Kiábrándultam nem egyszer,
élet furcsa játékot űzött velem.
de megértettem csak egy porszem
vagyok ebben a zűrös életben.
Csodáltam mindíg azokat, kik
valami érdemlegeset alkottak.
ami után vágyódtam,megvalósítani
semmit nem tudtam.
Sok mindenbe kezdtem,semmire
nem mentem.számtalan festményt
festettem,amiket mindenki dicsért,
mert az volt az illem.
Zenébe is belekezdtem ami
talán a legjobban inponált nekem,
vége az lett,sok időt töltöttem,
csak zene rajongó lettem....
Végül ráültem a szárnyasló hátára
ami ledobott,mert ilyen rossz költőt
még nem látott,habár dicséretet itt is
kapok,ami nem dukál de elfogadok.
Végül beláttam nincs értelme,
küzdeni az árral, értékem hiányával
csak egy selejt vagyok aki a nagy
tömegben csendesen elkavarog.
Sok időt szenteltem a gyengébb
nemre,korán kezdődött szerelemre
nem, mintha vádolnám őket,
ők tették boldoggá az életemet..
Ha volna nég egy lehetőségem
másképpen kezdeném életem,mivel
az lehetetlen,beérem azzal amit az élet
ki tudja mi okbol szánt nekem......
Ágoston Tibor.