(3 soros-zárttükrös)
Ember, embernek a farkasa,
Ez emberi lét nagy sarkpontja…
Ember, embernek a farkasa.
Én a sötétség gödrének az árnytalan részén élek,
Pedig vágynék a napfényre, hogy legalább ki-kinézzek!
De erre lehetőségem sincs, mert sötétben csak tapogatózok,
Meg nem találkozok, csak debilisekkel… így biz' nem faggatózok.
Meg kéne menteni magam, de hetvenkét éve ez nem sikerül,
Így előbb ér ide a kaszás, minthogy az én életem fényesül…
Meg kéne menteni magam, de hetvenkét éve ez nem sikerül.
Belevágnék és a pofájába, fröccsenjen a forró lecsó,
De azt mondja ész, kasza kifenten éles, mégsem lesz maradó…
Belevágnék és a pofájába, fröccsenjen a forró lecsó.
(Halmazrímes)
Csalódtam a tetves életemben,
Nem voltam jól el a vaksötétben.
Hiába ötöltem, nem éltem lehetőségben,
Mert a farkasok mind engem üldöztek a létben.
Becsapott mindenki, de ők vakító fényességben
Éltek és kinevettek: én éltem keserűségben.
Az alagutamban élve le nem vettem a szemem,
Hogy le ne maradjak, ha mégis fölvillan a fényem.
Lehet, hogy ez a remény tartotta meg eszmeiségem
És ez volt talán mitől lassan megöregedett lényem.
(Dupla anaforás senrjon csokor)
Hiába lett volna meg…
Kivel lett volna… kisétálni.
Átok ül rajtam.
*
Hiába volt akarat,
Ha körülmények nem akarták.
Átok, behálóz.
*
Hiába tettem mindent,
Mások már értették is: vége!
Átok, elkaszált.
*
Hiába erőlködtem,
Folyvást csak a semmi sikerült!
Átok különcség.
Vecsés, 2021. február 3. – Kustra Ferenc József