H.Gábor Erzsébet
Amott
Amott, a bérctető fokán,
vakít a szűzi, tiszta hó,
ragyogva ring a délután,
varázsa dalra biztató.
Ablakom tárva, s bámulom
csúcsának büszke fejdíszét,
szememre pillám rácsukom,
s látok egy régi, szép mesét.
Álmatag lelkem megremeg,
- hófehér lap az asztalon -,
s ahogy az áldott perc pereg,
ünneppé lesz az alkalom.
Ráhintem azt, mit érzek én,
szárnyakat ad a képzelet,
társammá lesz a szép remény,
gyönyörű, drága végzet ez!
Nézem a bérctető fokát,
ragyogni vágyom, mint a hó,
s letenni létem lábnyomát,
oda, hol kincs a tiszta szó.
2022.01.30.