Már hajnalodik, de még álmodnék veled,
melegséget adó édes, mosolygós álmot,
miben a szó igaz, mi szól nekem, s neked,
hol soha nem kell fizetnie a szívnek vámot.
Álmodni, hogy nem fájdalom sikít a szélben,
gitár húrja az mi pendül, szerelmi dalt játszik,
érzések közepette, nem mezítelen állok a télben,
a volt, az nem emlékkép, élénk színben látszik.
Még álmodnám, hogy a mosoly őszinte görbület,
csillogó szempárból pedig, imádat fénye szikrázik,
nem vagyok múlt, se nem egy kopott őskövület,
hogy az érzelem tűzmadara, örömében cikázik.
Álmodnám, meleg ölelésed szeretet, s nem érdek.
Fűszál selymén ülő hajnali harmatgyöngy Nap melegétől,
akarva nem akarva, elillan, mint az álmom, hát ébredek.
Újra, s újra álmodnám mi volt, csak veled az elejétől!
De lám, az én belső mosolyom, már rég elszállt,
fájdalom gyűrte redők sokaságát homlokomra,
érzelmekkel teli, tört szívemtől, az eszem elvált,
mert ő tudja, még józan, gondol a holnapomra