Vidáman kélt fel a fényes, csárdást járt az égen,
vágy zsongott a földtekén: - ah, valóságos éden!
Kipattantak a rügyek és hazatért a fecske,
méhek döngicséltek, aztán megpihentek este.
Hangyaboly lett lakója, a rozzant karosszéknek,
köré zsendült friss zöld pázsit:- láttál ilyen szépet?
Benőtte a moha, lián, selymet szőtt a pók rá,
apró, bársony lába nyomán a kikelet kószált.
Nap pattintott csöppnyi szikrát, lágyan fújt a szellő,
vissza jött a fagy kacagva, orkánt sírt a felhő.
Kélő tavaszt letarolta, pusztított a réten, -
távozz innen egy időre!- kértem tőle szépen.
Meghallotta rigó dalát, ő is kérve kérte,
felleg ekkor visszajött, s a büszke tél ment véle.
Bokor alján kék ibolya de szerényen bujkált,
éreztem, hogy csöppnyi szíve milyen nagyon pulzált.
Kizöldült az erdő, mező, lepkék táncra kéltek,
menyegzőre készülődtek, Ámor jött a délceg.
Rózsás kedvű kamasz tavaszt üde zápor könnyez,
világ sóhajt: - szép az élet!- s nyelt egy örömkönnyet.