Futnak sorban, egyre gyorsabban az évek,
ránc egyre gyűlik, s egyre búsabb az ének.
Tegnap aranysárga volt az ősz, változunk,
ma tél van, mindent hó fed, csönd van, álmodunk.
Békés otthon tornácán mereng az apó,
vele szeretetben szelíd szívű anyó.
Könnyben úszik szemük, ahogy múltat nézik,
lelkük nemes, békés, tán a reményt védik.
Mennyi mindent megélt fájós lábuk, hátuk,
velük vénült takaros, nádtetős házuk.
Csak egy rigó volt, ki látogatta őket,
aztán egyszer csak csend lett, s ő se jött többet.
Képről írt vers