Elindultunk a pince sorra
a szőlőhegy derekába.
Az első ajtón, csak benéztünk
ott sötétlett előttünk a lépcsők
sora, ekkor, még stabilan állva.
Ide, még le sem mentünk, az
illatokkal ismerkedtünk és
egymással, későbi hálótárssal.
A második ajtő mögött, valaki
meglökött, így, nagy bátran
elindultam, kezemben talpas
poharammal.
Kellemes volt ide lenn, meleg
fülledt,csendes hely.
Gyertyafények mozogtak a
hordókban illatoztak, a hasukban
ott lakoznak a nemes italok, s, a
nedük, ismert és kedvelt nevük
alapján válogatva, lettek az
elején kósttolgatva.
Az első poharaknálaz ember még
csupán gusztál, forgatja, nézegeti
izlelgetve le-lenyelni, mert sajnálja
kiköpni.
Ekkor, még fogy a sajt, az alma
távoli a vacsora, a kenyér is felszívja.
Ez, már a sokadik pince mélye
kezd csúszkálni, a lépcsők széle.
Egyre melegebb lesz idelenn
közelebb kerül sok idegen.
Könnyebb már az ismerkedés
pertu ivás, beszélgetés, oldódik
a nevetés, az ölelkezés.
Ránk is fér a támogatás, kezdődik
a botladozás.
Állatkerti sétánk során, átkeltünk
a madár tanyán, előbb még, picinkék
voltunk, nézegettünk, kóstolgattunk.
Azután, bátrabban, az oroszlázházban
már nyakaltunk, pelikánná váltunk.
Most ittunk, mint a gödény, nem
ellenfél, sem kerítés, se a sövény.
A vacsora, megfeneklett, ez a hajó
zátonyra ment, ekkor váltottunk át
disznóba, megmártózva dagonyába.
Itt már lőre, pálinkával, mindenki a
más párjával, duhaj módra, botladozva
hangoskodva, csúszva-mászva
igyekeztünk a szállásra.
Nem vágytunk már, semi másra
csupán egy biztos ágyra, amelyik
nem forog, dobál és főleg csendes
nem kiabál!
Nem úgy, mint, aki az ajtóban áll
ott vár az oldalbordám.
Hol voltál, te, részeg disznó?-ki, itt
veled, ez a hasonló, kefekötőként
nyakaló, mákvirág sorstárs...
Pécs, 2022