H.Gábor Erzsébet
Örök fénykörök
Emlékké lettetek, fájdalmas szavakká,
tátongó űr lett a létetek hiánya,
testetlen lélekkel váltatok csillaggá,
örökké ragyogni egy másik világba’.
Szívemben lüktető, sajogó seb maradt –
gyógyul-e bármikor, beforr-e valaha
az, ami kínok közt jajongva megszakadt,
s kamrája bánatok televény talaja.
Emlékké lettetek, fájdalmas szavakká,
arcotok felrémlő ködképe vigasztal,
egyedül az tesz csak árván is gazdaggá,
hogy itt vagytok velem, ha lelkemben sír a dal.
Bánatom festette arcomat sápadttá,
(de) éjszaka beragyog fényetek arannyal.
2022.02.23.