Halkan surran tavasz lába
ahogy, a fagyott tájat járja.
Apró talpak, nyomot hagynak
ott, kis virágok sarjadnak.
Hegyes dárda, fehér sisak
a hóvirágok, a vártán állnak.
Lassan űzve havat, telet
ibolyáknak adva teret.
Fagy rokkan, eresz loccsan
a jégpáncél is megrian.
A nap is vele erősödik, már
reggelente melegedik.
Szél úrfi sem, oly hetyke már
bár, a foga még belénk váj
nem rángatja a kabátokat
inkább virágokat simogat.
Felhők gyűlnek, szövetkeznek
s, bár nehéz terheket cipelnek
ebben már nincs, se jég, se hó.
Van sok eső, áztató, sár illatú
enyhet adó. Fellélegzik ember
állat, rügyet bonthat minden
ágad, mondják minden bokornak
és fának. Hajolgatnak a fűszálak
végre harmatot ihatnak. Lassan
éled a természet, kiröpülnek
a méhek. Így teljes a zsibongás
a kikelet, a tavaszi zsongás...
Pécs, 2022