H.Gábor Erzsébet
Fantomfájdalom
Kifosztott szívek, házsorok,
gazdátlan földek, szik talaj,
hazug a szó és fals a dal,
nyáluk a létre rácsorog.
Műanyag minden, mű a nő,
méhükben élet nem terem –
könyörgöm, nézz le, Istenem,
magvető nélkül nincs jövő!
Hamis az eskü, pénz az úr,
diktál a gazdag, tűr a jó,
magasba száll az űrhajó,
áruvá lett a kék azúr.
Hol van a sok sok szép erény;
alázat, hűség, szenvedély?
Jövőt az ember, hogy remél,
hogyha csak sír a költemény?
Életünk csonka, sebhelyes,
kínzó a fantomfájdalom,
szétszabdalt térkép lett a hon,
meggyötört fáradt nemzet ez.
Üres a lélek, jég a szív,
valami végleg elveszett,
hol van a szó, mely elvezet,
s eltűnt időket visszahív?
Hol vagy te drága, szép világ,
ahol az érték mérce volt,
őseink hősi vére folyt,
s nevüket őrzik szép imák.
Szeretet, béke, víg dalok,
s lobogó fáklyák kellenek –
térjetek észhez emberek!
Harcol az ész, a szív vacog.
Semmivé foszlott már a kincs,
álmok és régi szép regék…
Hitünk, valódi, lesz-e még?
– Hogy tud így fájni, mondd, a nincs?
2022.02.20.
(Versemet Jakobi Anna „Fantomfájás c.kiállításának
gyönyörű festményei ihlették.)