Talpa alatt fütyül a szél,
acélkampón lóg a kötél.
Jobbra-balra kileng a test,
szeme nem néz, mert üveges.
Bőre kékes, haja deres,
nyelve kilóg, már nem veres...
Dögkeselyű kerülgeti,
finom zsákmány, meg is eszi...
Nyikorognak a faágak,
ragadozók körbe járnak.
Szimatolják a vérszagot,
mit a dögkeselyű hagyott...
Éjféltájt a kísértetek
simogatják meg a helyet,
Erőre kaphatnak tőle,
benn az erdő sűrűjébe'..
Ne menj arra, mert elkapnak,
széttépnek és lakmároznak.
Álmodban is látni fogod,
látvány balszerencsét hozott.
Vajon ki volt, mi a bűne,
nem hiszem, hogy kiderülne..
Lehet, hogy magát ölte meg,
mert nagyon elkeseredett.
Ezt a halált választotta,
sorsában ez volt megírva.
Gondjaival elbujdosott,
mégis bánatot okozott.
Kik szerették, megsiratták,
nem segítették, -megbánták.
Már a szél is őt siratja,
vihar könnye hull miatta.
Drága kincs az ember élte,
fontos, hogy ezt ő is értse.
Legyen társa, ki megérti,
mellette áll, megsegíti.
Nem jut eszébe a kötél,
zenél neki az őszi szél.