Ölelés, mely az utolsó talán,
Szavak, melyeket nem hallok tisztán,
Érintés melyre azóta vágyom,
Üresség amit maga után hagyott.
Versben a sorok melyek rímelnek,
Kottából a végső hang,
Hegedű szó tölti be a teret,
Az ember egyszerűen sírni kezd.
Hangfoszlányok a sötétből,
Emlékek csak úgy a semmiből,
Óráknak tűnő csendes percek,
Pillanatnak tűnő hosszas évek.
Mosoly melyhez könny is jár,
Szempár mit soha többé nem látsz,
Egy darabka belőled csak nekem,
Magja egy új világnak, csak Neked.
Búcsúra megfelelő alkalom,
Utolsó intés, hiába nem akarom.
Bármennyire jó lenne ha látnám,
Tudom Ő máshol vár majd Én rám.