Egy ütött kopott almáriumra
révedtem ámuló tekintettel.
Semmi se mozdult, szó se tört csöndet,
az idő flörtölt a végtelennel.
Vaj’ mi van benne, minden vagy semmi?
Ha kinyitom lesz benne bölcsesség,
tán megható emlék belezárva,
esetleg néhány morzsa töredék?
Miközben szálltak gondolataim,
békésen aludt az ódon világ.
Mosolyt rügyező rózsás ajkammal
előttem pergett le az ifjúság.