A nagy világ zúgó vad zajában,
hol a bánat volt enyém csupán,
csak Isten tudja, ki akarta ezt úgy,
hogy találkoztunk ő meg én.
Azt hittem akkor, hogy örök az élet,
a boldogság enyém marad soká,
de elhagyott egy őszi délután.
Mikor elbúcsúzott a kert alatt,
azt éreztem, szívem megszakad.
De elmúlik minden a világon,
a fájdalom, mely a szívünkbe váj,
elmúlik a boldogság és az álom,
messze száll a boldog ifjúság.
Nem jönnek vissza többé már az évek,
a szív lassan kihűl,
Jóéjszakát!