Erdő szélén, a nyúlüregben
él két testvér, szépen, csendben.
Egész télen játszadozva és
pihenve, készültek a kikeletre
a tavaszi nagy ünnepre. Az
egyikük, nyúlánk, magas
tapsifüles, hóri-horgas. A
másikról nem mondhatni, ő
ellenben, picit duci, pocakos és
potrohos, mosolygós, mindig
vidám nyuszilány. Húsvét előtt
áll a bál, nagy a munka a nyúl
tanyán. Halmokban áll a tojás
már, mind a sorsára vár.
Megpatkolják és kifessék
hímezik, vagy megszínezzék.
Gyomor kordul, fül lekonyul
reggeltől, míg bealkonyul
nincs megállás, sem lazsálás
lassan itt a locsolkodás. Ám
még addig, sok a munka a két
kis nyúl, alig bírja. Az asztalon
friss saláta, a leveleit kínálja.
Ízbomba és energia. A nap elején
még virul, ám, estére megsatnyul
ha, közben egy mancs, érte nem
nyúl. Mert, aki nem eszik, kinyúl.
Mikor egyikük elakad, nem áll
meg a feladat. A másik, csak átnyúl
s, folytatja, zavartalanul. Ilyenkor
a sötét sem árt, csupán, csak az
ásítás bánt. Mivel az nyúlós és
ragadós, a munkamenetbe
akadozó, gonosz ragadozó. Ám
ahogy a fény halványul, a csillárról
ráirányul a festőtálra, s, a készülő
tojásra. Egy kicsi mancs alányúl.
Máris útjára indul, megfürdik a
festékben, pirosban vagy a kékben.
Amint fényes lesz és megszárad
megkapja a fű ágyat. Belefekhet
pihenve, várakozva a vendégekre
a húsvéti locsolókra. Amíg akad
színtelen, patkolatlan, meztelen
nem nyugszanak a nyúlkezek
tesznek-vesznek, tüsténkednek
öltöztetnek és hímeznek hogy
húsvétra kész legyenek
örömmel pihenjenek...
Pécs, 2022