Lassan máló, szép-únt szavakban
a mindig-düh csendesen remeg,
lehunyt szemek pillai közt megül
a tegnap még talán szeretlek.
Halvány fényben, pislákolva
húnynak ki a de-tegnap lángjai,
vékony füstbe kapaszkodva
szállnak tova a majd-holnap álmai.
Reményt cibálva, rázva fuldoklón
zsigereljünk ki egy újabb holnapot,
ez mardt csak, izzó fénypontok,
haldokló, sosemvolt, lehulló csillagok.