H.Gábor Erzsébet
Égi fénykörök
Hol csillagtenger árja járja égi fénykörét,
ott, ahol az öröklét van, soha nincs sötét,
s ott, ahol a szerelem, s a szeretet az úr,
napsárgában, s vérvörösben ring a kék azúr.
A végtelenben élő lelkek tánca oly kecses,
hátradőlve nézik őket érző Istenek,
a szférák zsongó, halk zenéje mindent átitat,
és az étert áthatja a méla áhítat.
A szép Turáni hercegnőnek léte büszke volt,
őelőtte minden ember mélyen meghajolt,
jégszívében megfagyott a jó, a szép, a kegy,
gúnyos szava úgy szúrt, mint egy éles dárdahegy.
A legszebb érzést nem ismerte; mi a szerelem.
Nem tudta, hogy az egy áldás, égi kegyelem,
s olyan, ami felett ember, bíra nem lehet,
titka rejtély; meggyógyít, vagy mélyen megsebez.
De a sors, az meg van írva, s nincsen másik út,
s elküldött a hercegnőhöz egy szép férfiút,
és a delnő tudta azt, hogy ő a hercege,
s felolvadt a csókjára a szíve jéghegye.
Mert a sors a csillagokba vésve fent kereng,
és az ember elmélázva olykor elmereng;
nincs hatalmunk, apó porszem-emberek vagyunk,
porból lettünk, s bármely percben porba hullhatunk.
Tudjuk jól, hogy létünk véges, semmi sem örök,
semmi, csak a szerelem, s az égi fénykörök.
2022. április 19.