Vén diófa csupasz ágán
gubbasztott a csóka,
éhezett bár,
nem volt kedve
fa alatt a dús avarban
kukacot keresni, az ágról leesve.
Elrejtőzött diót, bogarakat lesve.
Biztonságát veszélybe sodorta,
inkább bóbiskolt volna.
Kihalt a kert, ember nincs,
sem közel, sem távol,
minden csendes,
így a csóka nem félt a rókától.
Éjszaka lett, feljött a hold,
róka koma hát elindult
élelmet keresni.
Felfedezte ám a csókát,
bár soványnak látszott,
előételnek gondolta,
barátságot játszott.
"Szép a tollad, jó a szemed,"
szólt a róka bókja,
"Leszállok, hogy keresgéljünk
friss ennivalóra" - válaszolt a csóka.
Ígéretét tett követte,
rászállt a rókára,
belevájta éles karmát annak bundájába.
Hegyes csőre belevágott a róka szemébe.
"Nesze neked csókahús - most
kóstolót kapsz, te bókoló róka,
finom édes lesz számodra
sovány csóka csókja."