Ady Endre: Az ős Kaján / Die alte Häme
Írta: Toni Dátum: Június 03 2022 09:35:12
M

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Teljes hír


Az ős Kaján

Bibor-palásban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.

Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.

Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.

Én rossz zsaketben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.

Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.

Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.

»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.«

Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.

»Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.«

»Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?«

»Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok.
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.«

»Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.«

»Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon.«

»Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.«

»Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.«

S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.

Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt."

Ady Endre 18877 - 1919

Die alte Häme

Von Osten kam in Purpur-Mantel
bei Morgenrot wie die Träne.
Sie kam mit Weingemüt, geritten,
mit Musikinstrument, singend
‘d sass zu mir die alte Häme.

Ein Hallodri und sang in mein Ohr,
wir trinken ‘d trinken ‘d ich hör’ zu.
Rote morgens in langem Reihe
und entwichen sich betrunken
klopfen ans Fenster töricht zu.

Das verlorene Glück des Ostens,
das ist ein schändliches Dasein
und die komische Nebelzukunft
Sie tanzte auf einem Weintisch,
die alte Häme ganz gemein.

Ich döste in dem alten Jackett,
Purpur auf der alten Häme.
Kruzifix, zwei Kerzen, Düsternis.
Grosse Turnier, traurig, endlos,
wenn der Wein auf den Tisch käme.

Seit der Zeit des alten Babylons
die alte Häme kämpft mit mir.
Mein Zedent-Vorfahr könnte dort sein
und mein Kumpel ist es seit dem
mein Vater, mein Gott ‘d mein Wesir.

Wüstling Apollo, spöttisch Gesicht,
sein Mantel rutscht, sein Pferd wartet,
doch der Ball geht weiter, alles tobt.
Es versteckt sich, es versteckt sich
an blutigen Tisch ausgeartet.

"Mein grosser Herr, mein gnädiger Freund,
bitte verzeih, mein Kopf ist schwer.
Da war jetzt viel, sehr viel von Gutes,
viel von Sünde, die Nacht, das Lust,
Vater, viel Liebe, ‘d es ist nicht fair.“

Stöhnend biete ich mein Laute an,
‘d mein gebrochenes Herz, sie lacht.
Das Leben ständig hin und her rennt
singend, blutig und weinselig,
unter unserem Fenster wacht.

«Herr, fang mit anderen zu kämpfen,
mir ist Freude keine Freude.
Dass Kopfschmerz, das Rausch und der Ruhm.
In schlechten Träumen ist erschöpft.“

»Herr, mein Kloss, ein ungarischer Kloss,
unfruchtbar, extrudiert. Was will
noch dein grosses Rauschgerede?
Was nützt das Blut ‘d Wein Gelübde?
Was der Mensch wert, wenn Ungar ist? «

O Herr, bin ein armer, wandern Knecht,
ein abgenutzter, ohne halt.
Warum soll mich zum Tode trinken?
Hab’, kein Geld, mein Glaube ist weg,
mir fehlt die Kraft, ich sterbe bald."

«Herr, ich habe Mutter: fromme Frau.
Hab’ eine Herrin: gesegnet rund.
Ich habe ein paar Traumblitze,
ein-zwei Gläubiger. ‘d unter dem
Seel’ ein grosser Sumpf: der Abgrund.“

»Vielleicht habe ich ein-zwei Lieder,
ein-zwei üppige neue Songs,
aber sieh, ich will runterfallen
unter dem Tisch, unter dem Rausch
in dieser alten Schlacht Waggons.“

»O Herr, schick deinen alten Knecht weg,
bliebt nichts übrig, nur: das gewiss,
Gewissheit ist der echte Verfall.
Nicht zaubern, verletzen, trinken.
Herr, ich trinke nicht mehr, ganz gewiss“

»Ich hab', ein Tadel, ein grosser Ekel
‘d eine krank’, verdorrte Rücken.
Ich werde mich vor dir verneigen,
schmeisse mein Glas auf den Boden.
Herr, ich geb’ mich auf den Krücken"

Und ich sehe an, Ross zu steigen,
schlägt mir auf die Schulter, lacht laut
und er reitet mit Ross in weite
heidnische Lieder, fröhliche morgens
und Hexen heissen Wind geht auf.

Und es fliegt weiter von Ost nach West,
zu neuen Turnieren, magisch
ich, mit einem Kreuz, ‘d, mit einem Glas,
mit der Kältestarre lächelnd
strecke mich unter den Tisch.“

Fordította: Mucsi Antal-Tóni