Сергей Есенин:
МЕЧТА – III.
С паперти под колокол гудящий
Ты сходила в благовоньи свеч.
И не мог я, ласково дрожащий,
Не коснуться рук твоих и плеч.
Я хотел сказать тебе так много,
Что томило душу с ранних пор,
Но дымилась тихая дорога
В незакатном полыме озер.
Ты взглянула тихо на долины,
Где в траве ползла кудряво мгла…
И упали редкие седины
С твоего увядшего чела…
Чуть бледнели складки от одежды,
И, казалось в русле темных вод, —
Уходя, жевал мои надежды
Твой беззубый, шамкающий рот.
1916
________________________________
Szergej Jeszenyin:
ÁBRÁNDOZÁS – III.
Harang zúgott, gyertyaillat áradt,
S a templomból kifelé menet
Én, reszketőn, kezeid s a vállad
Nem tudtam nem érinteni meg.
Sok minden nehezült rég szívemre,
Amit néked mondtam volna ott,
De az út, a csendes, párállt egyre,
S tavak lángja nem csillapodott.
Amint szótlan lenéztél a völgybe,
Hol füvek közt hullámzott a köd,
Hajad hullott, s ritkult már az ősze
Ráncosodó homlokod fölött…
Fakó volt ruhád is, fodrok rajta,
Míg sötétnek tűnt lenn a folyó, –
Távoztál, s reményem mind felfalta
Fogatlan szád, az a mormoló.
1916
* * * * *