Elég régóta hallom már,
Ahogyan a csend elfárad,
A hajnalfénnyel együtt jár,
Ahogy a világ feltámad,
A zaj panasszal előtör,
És eszembe jut minden gond,
Mi reám zúdult először,
Mint bús felleg, mi könnyet ont,
S, az engem áztató eső,
Újra az utakon talál,
Mindig oly rosszkor jő elő,
És tőreivel feldarál,
Az engem tépő szélvihar,
Soha nem mutat kegyelmet,
Csak erős hévvel belém mar,
És megöl minden szerelmet,
Mért épp rám talál az eső?
Minek úgy kell most esnie,
Mint alantas haszonleső,
Kinek engem kell vernie,
Mért engem áztat az eső?,
Minek velem kell jönnie,
Velem, ki még útkereső,
S nincs hová menekülnie,
Elég régóta hallom már,
Ahogyan a zaj elcsitul,
A sötét éjjel együtt jár,
Ahogy az égbolt elborul.