A lelkem olyan, mint a tenger, amely gyakran ostromol
és bekeríti senkitől nem látott nyomot a homokban.
Vajon annak a lábnyoma, aki az este itt elhaladt?
Vagy csak előérzet, arctalan jelenlét,
egy istené, aki a megtestesülésre vár?
Aki olyan gyengéd és titokzatos a mozgó szél alatt,
és képes nyomot hagyni vacsoraidőben…
fordított képe a mindenki lányának?
Befészkelem magam, mint benne a hullám,
magamat szorítom, összehúzódok,
engedem, hogy felhörpintsen,
mint habot a lyukacsos habkő
és egy pillanatra a napban formál,
alakít titkosan, amit a mocskos madarak beszennyeznek,
fordított értelmezés, magyarázattal.
A holdtól megbolondított, elvakított a tenger lehelettől
a halász sápadtan jön ki a zöld üvöltéstől.
Ó, a világ negatívuma, tagadója, a véletlen mintája,
Te, hogyan hasonlítasz ahhoz a nyomhoz,
amit körülír a halásznak nyoma a homok lágyában…