Talpaimon feszülő második talp,
Fejem búbjától messze nem lehetsz skalp,
Rajtad tipródó lépéseim százát,
Kapod csak örökké, s nem pedig hálát,
Pedig a kő, mi vérem nem ontotta,
A tövis, mely bőröm ki nem szaggatta,
Sár mocsara, melybe helyettem süllyedsz,
Mind dicsőség, mellyel névtelen küzdesz,
Ezért mondom én, hogy papucsom vivát!,
Hordod létezésem tetemes súlyát,
Hős vagy te, kire bizalommal lépek,
Vigyázd lépteim, sose hagyd, hogy késsek,
Nem leszel örök, hát bocsáss meg kérlek,
Ahhoz én sajnos túl nagy lábon élek,
Jön helyetted majd tán egy másik alám,
Téged pedig elnyel télen a kazán,
De tudd, hogy számomra mindig hős maradsz,
Ki minden léptemmel diadalt aratsz,
Ezért mondom én, hogy papucsom vivát!,
Köszönettel kérlek, húzd még az igát.