Kiiszom az élet serlegét, de amikor iszom,
A fehéres szélén
Szemeim csukottak és vak szemeimből
Keserű könnyeim csorognak.
Amikor a szemről, a halál küszöbén
Letéped az utolsó kendőt,
Látni fogod, hogy az, ami a legkedvesebb volt neked,
Mint a fátyol széthullik szemeid előtt.
És az aranyozott mélyben,
A mesterien csodás serlegből,
Csak az álmomat kortyolgattam -
Nem az enyém volt a szűk körű, intim tartalma.