PRAEDICATIO
Írta: Gabor mester Dátum: április 21 2008 09:34:22
körte-fejében egy spirál-idegszálon
átvillan a kétszázhúsz voltos Élet.
C
Teljes hír
(a Kupusinai Requiembõl)
M: Én kedvesem a Háromdimenziós Szerelemben!
Én élek,
Te élsz,
Õ nem él.
Egyszerû, mint az esti lámpagyújtás.
A billenõ kattanásra felizzik a százas elektronfáklya,
körte-fejében egy spirál-idegszálon
átvillan a kétszázhúsz voltos Élet.
De nem változik jövõtlenné a múlt,
nem mintáz természet után sem és emlékezetbõl sem
ok-anyagból cél-szellemet
az elárvulással egyértelmûen megfeleltetett
ÉRZÉS,
a Viktória-tegnapelõttõl pozitív Hûség
nem csap át agglegény-holnaputánba.
Csak élek,
csak élsz,
csak Õ nem él,
átcibáltatódott más dimenzióba,
pedig FÖLDJE A MI ORSZÁGUNKBÓL VALÓ.
Nemlétével (itt-nemlétével ön)tudattalansága ekvivalens,
másodfokú boldogság-egyenlete
az erõszak-determináns szerint irracionális,
nyomo(r)gathattatik-nyomo(r)gattathatik,
és még ANNYIRA SEM ÉRTI,
mint az elektronfáklya a billenõ kattanás utáni
spirál-idegszál-felizzást százwattos fejében.
Becsavarták. Kiégették. Kicsavarták. Beégették.
Én lobogok,
Te lángolsz,
Õ nem ég.
Nem látható ebbõl a GEOmetriából.
Hiába minden lámpagyújtás,
a Viktória-determinánstól
vörös-fekete fájdalommá átfordult pillangó-lélek
nem térhet meg orgonás otthonába,
virtuális párját a végzet valós örvénye elragadta.
Hiába volt a honfoglalás,
vörös-fekete költõ-lényemmel
általa(d) is befogadhatatlanul hazátlan vagyok.
Hiába van demokrácia (mi van? hol van?),
agyamban a magány önkényuralkodik,
a kétségbeesés cenzúrázza rózsa-lobogásomat.
HÁT NEM, ma cherie,
mert én égek,
Te égsz,
csak Õ nem ég
talán egyszer megtanulom ezt az áldva-átkozott tény-ragozást,
de akkor is csak azt tudom hajtogatni
sátáni-makacs NEM-mel és
vértanú-tiszta NEM-mel, hogy
nem volt hiába a vágy-vonat követelõzõ kattogása,
valahogy mindig elvitt magunktól másik önmagunkhoz,
nem voltak hiába az elképzelt csókok,
nem volt hiába az esténként vörös-fekete lélek-síkon megélt
gyöngéd gondolatátvitel-erotika,
HA EGYSZER
Egy Einstein-Lolita felismeri
verseim energia-tömeg-ekvivalenciáját,
egy Hawking-Madonna köntöse alatt
kirajzolódnak összegömbölyödött dimenzióink,
szorgos diákok meghatározzák
brán-világunk összes lehetséges csomópontját,
ó, zsötem,
AKKOR
NEM VOLT SEMMI SEM HIÁBA
Én élek,
Te élsz,
Õ nem él, egyszer megszokom,
Ó, IGEN, megszokom ezt az átírhatatlan ragozást,
mint minden fenségesen és szemérmetlenül undok,
arctalan és arcátlan Kényszert,
a Szent és Rothadt Visszacsinálhatatlant,
a nemzetünket szét-trianonozókat,
az ideiglenesen itt-(ott-)állomásozókat,
az önvédelembõl napalmozókat,
ártatlanokat erõszakolókat,
a magány önkényét,
a kétségbeesés cenzúráját;
MEGSZOKOM,
hiszen a legfontosabb erény itt
évezredek óta a megszokás, igen, aaaaa m e g s z o k á s
(és nem jön utánunk se Einstein, se Hawking, isa pór és kamu);
HÁT TEDD,
hogy törvényem lüktessen öledben.
egyesítve a bennünk öntudatra ébredt Létet önmagával:
légy természetemmé, váljak társad(almad)dá,
emelkedjünk együtt a megszokhatatlan JELEN
egyre magasabb létmódú pozitív végtelenébe
mindahány halottunk által és ellenére!
N: Ámen!