A morcon, sőt taroló tél elő vihar…
Írta: KiberFeri Dátum: December 05 2022 12:33:43
Gy.
Jó ott bóklászni
És {ó} az őszi színek…
(Többször is voltam…)
Teljes hír
Személyemben élménykedtem… álmomban.
(Senrjú csokor)
Bíz’ egyszer történt,
Hogy elmentem erdőbe!
(Többször is voltam…)
*
Jó ott bóklászni
És {ó} az őszi színek…
(Többször is voltam…)
*
Pihenő-séta,
Egy nagy kaleidoszkóp!
(Többször is voltam…)
*
(tíz szavas duó)
Sok szép színes levél összekapaszkodott,
Hitték, hogy jó… nem panaszkodott!
De bizony így csapatostul sodródtak le,
Jóságnak, nem lett eredménye…
*
(anaforás, bokorrímes duó)
A szépség képébe belenyomult tél elő fuvallat! Nem volt ez egy napfény-pitymallat.
A szépség képét elrontotta a megvadult fuvallat! Látszott, hogy nem ismer irgalmat.
A szépség képe elfoszlott, de nem fuvallat! Látszott… saját élvezetében igazgat…
Ha legalább látnék egy ódon kőtornyot és szélirányba lelnék egy menedék-zugot,
Ha csak egy kisebbet, hol elbújhatok, hol nem kell megaláznom magam… segítség(!) zugot?
Ha legalább látnék egy ódon kőtornyot és szélirányba lelnék egy menedék-zugot.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Ősz vége diadalmatlanul, de izgatottan, ledöbbenve nézte eme rombolást,
Ősz szél lábai, szinte vérben tapodtak, míg fejét emelte és élvezte rombolást…
Ősz vége diadalmatlanul, de izgatottan, ledöbbenve nézte eme rombolást.
*
Engemet meg nem kérdezett senki, de a sapkámat szél elvitte, mintha övé lenne,
Közben felhők is beszálltak buliba, rám zúdítva esőt, mintha tavasz-hírnök lenne.
Már kopaszos a fejbőröm, azt mosta a hideg eső, lehet, várta, hogy hajam kinő…
A kopaszos helyekről nyakból a hátamon csorgott végig… ah(!) barátságot nem kötő.
*
(anaforás, 3 -szoros belső rímes, önrímes, leoninusban írva)
Néha láttam olyant, hogy szembe jönnek sok hópelyhek, ők meg nem tűntek kegyetlennek.
Néha láttam olyant, hogy arcba csapott a hódara, és úgy tetszett, hogy kegyetlenek…
Néha láttam olyant, hogy szembe jönnek sok hópelyhek, ők meg nem tűntek kegyetlennek.
*
(3 soros-zárttükrös)
Fájó szívvel hallgattam, ahogy a lombok sírtak,
Ahogy a szél, mint veszett tépte őket… csak rítak…
Fájó szívvel hallgattam, ahogy a lombok sírtak.
*
(anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Az erdei manó sírva-izgatottan, sőt ledöbbenve nézte ezt a pusztítást,
A szélvihar lábai szinte vérben tapodtak, közben meg élvezte a rombolást…
Az erdei manó sírva-izgatottan, sőt ledöbbenve nézte ezt a pusztítást.
*
(senrjon)
Vihar törte ágakat,
Éreztem veszélyt, menekültem.
Megtámadtattam!
*
(tíz szavas)
Nagyobb szélrohamban láttam, nekem repültek hópelyhek,
Leszakadt ág, kupán vágott!
*
(leoninus)
Rettenetes volt ez a vihar, mert szinte emberből a lelkét kimar…
Teletömte mások fejét, zavaros, képekkel... én is sunnyogok, sántító léptekkel.
Közben letört egy nagyobb ágat, homlokomhoz verte, meg akart ölni az eszementje?
*
(senrjon duó)
Érzés a túláradás?
Mitől… félnék, ha uralkodna!
Le akart ütni!
Veszett a világ és most
Nekem adott ízelítőt… Ő!
Le akart ütni!
*
(anaforás, leoninus trió)
Mily’ filozófia kormányozza veszett vihart, ha lélekből darabokat kimart…
Mér’ hiszi, hogy jótéteményes… mi szét is áradt? Ráadásul látszik, még nem is fáradt…
Mily’ gondolatai lehetnek, ha hiszi, hogy ez aranykor… jó tettei nem lennének?
Szememmel eme vihart oly’ rossz látni és hogy még élek, nagy mázli.
Szememmel próbálom fölnyársalni, de erre nekem, mér' köll várni?
Szemem mérgesen tüzet lövell rá, de haszna nincs, hazamegyek… pá!
Hazafelé a szántásban, a szélroham támadott, itt nem éreztem, hogy áporodott.
Kegyetlenül dühöngő volt, talán kisportolt?
Egyszer engem durván föl is lökött, az új kabátom meg csak hengergőzött.
*
Reggel fáradtan ébredtem, mint kutya, ki hetet kölykezett,
Erdő fáira, levelekre gondoltam, velük vajh’ mi lett?
Vecsés, 2022. november 27. – Kustra Ferenc József – íródott; egy nehéz álom megörökítése okán, alloiostrofikus versformában.