Petőfi Sándor: Falun / Auf dem Dorf
Írta: Toni Dátum: Február 23 2023 14:35:18

---

Gy.

Feledni kezdem Pestet és zaját,
S jövendőm minden büszke terveit;
Jobb lenne élnem, így gondolkodom,
Jobb lenne élnem elfeledve itt.

---

Teljes hír

---

Falun

Király vagyok most minden alkonyon:
A nap pirosló fényt lövel reám,
A nap pirosló búcsusúgara
Biborra festi egyszerű ruhám.

Gyönyörrel járom estenként a tájt,
Kilépvén a kis házfödél alól;
Porfellegekben a nagy ég alatt
A hazatérő nyáj kolompja szól.

Elandalodva hallom e zenét,
Elandalodva szemlélek körűl;
És messze látok, mert mindenfelé
Megmérhetetlen rónaság terűl.

A rónaságnak messze tengerén
Imitt-amott áll egy fa, mint sziget,
S hová imát küld a mohamedán:
Kelet felé ez hosszú árnyat vet.

Miként a csatában a sebzett vitéz,
Elvérzik a nap végre, s elesik;
S mint a dicsőség a vitéz-halált,
A napot csillagok s hold követik.

Körűlem éj van, fényes éjszaka;
A csillagfényes éjben méla csend,
Oly csend, hogy szinte vélem hallani,
Mit a holdban szent Dávid lantja zeng.

A szomszéd tóból a vadlúdakat
Látom csapatban messzeszállani;
Szivemből is föl- és elszállanak
A nagyravágyás, hír vad álmai.

Feledni kezdem Pestet és zaját,
S jövendőm minden büszke terveit;
Jobb lenne élnem, így gondolkodom,
Jobb lenne élnem elfeledve itt.

A fölmagasztalt nagy nevek között
Ne hangoztassa senki nevemet,
Csak szőlőm és szántóföldem legyen,
Termők piros bort s fehér kenyeret.

S midőn szőlőmbül s szántóföldemről
Házamba térek este: hozza be
Majd a piros bort s fehér kenyeret
Piros menyecskének fehér keze.

S ha a késő halálnak ujjai
A férj és nő szemét majd befogák:
Tegyék egy sírba a két aggastyánt
Nem tettetésből síró unokák.

Szalkszentmárton, 1845. aug. 20. - szept. 8. között

Petőfi Sándor: 1823 – 1849

Auf dem Dorf

Ich bin König in jeder Dämmerung:
die Sonne scheint ein rotes Licht auf mich,
der rötende Abschiedsstrahl der Sonne,
es färbt auch mein schlichtes Kleid leicht rötlich.

Mit Wonne geh’, ich abends durch das Land,
hervor schreitend aus dem kleinen Hausdach;
gross’ Staubwolken sind unter dem Himmel,
die Glocken der Herde ertönt am Bach.

Lustwandelnd höre ich diese Musik,
und lustwandelnd schaue ich rund um mich;
ich kann sehr weit schauen, weil überall,
nur das unermessliche Blachfeld sicht.

Weit auf dem Meer der grauen Ebene
hier ‘d da steht ein Baum wie eine Stange,
und wohin der Muselmann Gebete schick:
Nach Osten wirft einen langen Schatte’.

Als der verwundete Krieger im Kampf
die Sonne blutet und schliesslich fällt nieder;
‘d wie der Ruhm den tapferen Helden folgt,
so folgt die Sonne ‘d die Sterne bieder.

Es ist Nacht um mich herum, helle Nacht;
in der sternenklaren Nacht ist so lind,
so leise, dass ich es fast hören kann,
wie im Mond die Laute von St. David klingt.

Die Wildgänse vom nahe Nachbarsee
schaue zu, wie sie in Schar wegfliegen;
auch aus meinem Herz steigen ‘d fallen
Ehrgeiz und die Träume von Neuigkeiten.

Langsam vergesse ich Pest und sein Lärm,
‘d all die stolzen Pläne meiner Zukunft;
ich würde besser leben, noch so gern,
mich zu vergessen hier ‘d meine Herkunft.

Von den erhabenen grossen Namen
soll niemand meinen Namen erwähnen,
lass mir nur die Weinberge und Felder,
und produzieren Rotwein und Weissbrot.

Und wann ich aus meinem Weinberg und Feld
am abends nach Hause komm: Bringt herein
dann der Rotwein und einen Leib Weissbrot,
mit weissen Händen, du junges Rehlein.

Und wenn die Finger des späten Todes
schliesst ja beide Augen von ihr und mir:
legt die beiden Greisen im selben Grab,
nicht nur Schein das Weinen von Enkelin.

Szalkszentmárton, August 1845. 8. bis 20. - Sept.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni