Arany János: Kozmopolita költészet / Kosmopolitische Poesie
Írta: Toni Dátum: Március 25 2023 18:24:55

---

H

Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;

---

Teljes hír

---

Kozmopolita költészet

Nem szégyellem, nem is bánom,
Hogy, ha írnom kelle már,
Magyaros lett írományom
S hazám földén túl se jár;
Hogy nem "két világ" csodája -
Lettem csak népemböl egy:
Övé (ha van) lantom bája,
Övé rajtam minden jegy.

Ám terjessze a hatalmos
Nyelvét, honját, istenit!
Zúgó ár az, mindent elmos,
Rombol és termékenyit:
De kis fajban, amely ép e
Rombolásnak útban áll:
Költő az legyen, mi népe, -
Mert kivágyni: kész halál.

Vagy kevés itt a dicsőség,
S a nemzettel sírba lejt?
Kis-szerű az oly elsőség,
Amit a szomszéd se sejt?
Nincs erőnkhöz méltó verseny?
Dalra itthon tárgy elég?
Nem férünk a kontinensen
Albion is kéne még?...

Légy, ha birsz, te "világ-költő!"
Rázd fel a rest nyugatot:
Nekem áldott az a bölcső,
Mely magyarrá ringatott;
Onnan kezdve, ezer szállal
Köt hazámhoz tartalék:
Puszta elvont ideállal
Inkább nem is dallanék.

S hol vevéd gyász tévedésed.
Hogy faját s a nemzeti
Bélyeget, mit az rávésett,
A nagy költő megveti?
Hisz forgattam, a javából,
Én is egypárt valaha;
Mind tükör volt: egymagából
Tűnt nekem föl nép, s haza.

És ne gondold, hogy kihalnak
Sujtott népek hirtelen,
Amig össze-zeng a dalnok
S a nemzeti érzelem.
Tán veszélyt, vagy annak látszót
Vélsz a honra tűnni fel:
Hát van lelked, a szent zászlót
Épen akkor hagyni el!?

Oh, ha méltóbb s új kobozzal
A megifjodott hazát
Zönghetném még Homérosszal;
Ne csak mindig panaszát!

De legyek, ha veszni sorsa,
Húnyó nép közt Osszián,
Inkább, hogysem dalok korcsa
Közönyös harmóniám!

1877. augusztus 8.

Arany János: 1817 – 1882

Kosmopolitische Poesie

Ich schäme nicht, ‘d reue es nicht,
wenn schreiben müsste nieder,
ungarisch wurde mein Gedicht
‘d hier daheimblieb ich lieber;
kein Wunder wurde von zwei Land',
wurde nur eins von Ungarn:
und auch sein bleibt mein «Lautenklang»,
alles, was nur ein Poet kann.

Verbreiten soll der mächtigen
Sprache, sein Land und sein Gott!
Bei schnellem Flut bliebt nichts liegen,
zerstört, düngt, alles wird Schrott:
Doch in Rasse wie unsere
auf dem Weg ins Verderben:
Der Dichter soll sich äussere,
weil weggehen, ist Sterben.

Oder ist hier wenig der Ruhm
‘d mit der Nation ins Grab führt?
So ein Vorteil ist wiederum,
was auch der Nachbar nicht spürt?
Gibt keinen ernsthaften Wettkampf?
Nicht genug Stoff für ein Lied?
Kein Platz hier und zu wenig Dampf,
brauchst du Albion als Mitglied?

Sei ein „Weltdichter“! Und siege,
rüttle den faulen West auf:
Gesegnet sei diese Wiege,
wo ich als Ungar wachte, auf;
von dort aus tausend Fäden
verbindet mich für das Land:
Mit einfachen blossen Leben,
wäre niemals eklatant.

Woher nimmst dein Trauerfehler,
dass die Rasse und geehrter
Stempel, was eingraviert jeder,
verachtet das, der Dichter?
Ich habe von bester Seite,
einen dutzend schon einmal;
es war alles wie ein Spiegel:
Von den Menschen ‘d der Heimat.

Und glaube nicht, dass aussterben
das unterdrückte Gewühl,
wenn der Sänger und die Menschen,
sind gleiche Nationalgefühl.
Gar Gefahr über die Lage
denkst an Land zu erscheinen:
Nun hast du den Mut, die Flagge
‘d Heimat gleich zu verlassen.

Oh, wenn der edler ‘d Plünderer
die Heimat ganz verjüngen,
dann könnte mit Homer singen;
ohne Meckern, ohne Lügen!
Aber sei so, wenn verliere
mit schlafende Volk Ossian
eher ein Lied als eine Lire,
meine wurstige Hostie!

8. August 1877

Fordította: Mucsi Antal-Tóni