Bárcsak
Írta: Vera Dátum: április 24 2008 14:54:18

---

Z

Csak ülök a padon és nézem a felhõket,
ahogy tovaszállnak és nem törõdnek semmivel.

---

Teljes hír

---

Csak ülök a padon és nézem a felhõket,
ahogy tovaszállnak és nem törõdnek semmivel.
Csak fekszek az ágyon és átkarol a képzelet,
amelyben minden benne van,
csak a lényeg nem.
Vajon kellek-e neki,vajon a hite elégett-e már,
vajon szeretni tud-e még,
vajon illatom, illatjára tálál?
A remény,akár egy apró madár,
csak repül, énekel, s a széllel tovaszáll.
Bárcsak én is szárnyakat növeszthetnék,
s kiengedhetném tollaim,
bárcsak befogadhatnám a békét,
s elûzhetném gondjaim.
Jöjj vihar, légy a társam egy percre,
zúdítsd rám megérdemelt, zúgó,morgó esõcseppedet.
Ne hagyd, hogy felhúzzam szakadt esernyõmet,
ne hagyd, hogy száraz kanyarulatok lepjék el bõrömet.
Hagyd nyitva bûnös karjaid, törj gyorsan vad jégesõt fölém.
Érintsd meg zavart, kihûlt testemet,
átázva didergek a puszta szívében.
Csak egyedül tudok arrébb lépni tõled,
csak addig leszek képes,
míg a kedvesem nem lesz mellettem.

Egyedül, egyszerû szó, de annál szomorúbb,
a magány a társa,
de én õket én nem akarom.
Szeretek valakit, akitõl mindig sokat kaptam,
akit tiszta könnyeimmel oly sokat mostam.
Miért nem becsüljük mindig a mellettünk lévõ dobozunkat,
egy nyitott fedelû ládát,
melyben számtalan kincs ragyog.
Bárcsak végigmehetnék bûnbocsájtó úton,
bárcsak lemoshatnám szomorú ajkaidat,
bárcsak jóvá tehetném a fény sötétedését,
bárcsak végigkísérhetnélek a születendõ jövõd felé.
Rájöttem nélküled a föld kietlen pusztaság,
nélküled este nem fénylik a Hold,
reggel nem simogat a napfény,
s nem tisztul ki az égbolt.