Petőfi Sándor: A szél / Der Wind
Írta: Toni Dátum: Június 17 2023 16:51:39
Gy.
Ma lágyan suttogó, szelíd szellő vagyok,
Zöldelő mezőkön föl s alá sétálok,
Csókot lehelek a bimbók ajakára,
Édes meleg csókom hű szerelmi zálog.
Teljes hír
A szél
Ma lágyan suttogó, szelíd szellő vagyok,
Zöldelő mezőkön föl s alá sétálok,
Csókot lehelek a bimbók ajakára,
Édes meleg csókom hű szerelmi zálog.
"Nyíljatok, nyíljatok, tavasz szép leányi,"
Ezt sugom fülökbe, "nyíljatok, nyíljatok!"
És ők szemérmesen levetik leplöket,
S én szép keblökön a kéjtől elájulok.
Holnap süvöltő hang, vad fuvalom leszek,
Reszket előttem a bokor, mert fél tőlem,
Látja, hogy kezemben kés van, köszörült kés,
S tudja, hogy lombjait azzal lemetélem.
A virágoknak ezt sziszegem fülébe:
"Balga, könnyenhivő lyányok, hervadjatok!"
Ők hervadtan hullnak az ősz kebelére,
S én rajtok hidegen, gúnyosan kacagok.
Ma lágy szellő vagyok, csendes folyó gyanánt
Úszom át a léget néma nyúgalomban,
Létezésemet csak a kis méhe tudja,
Mely hazafelé tart a rétről fáradtan;
Ha fáradtan száll a kis méh a tehertől,
Melyet oldalán visz, melyből mézet készít,
Tenyeremre veszem a kicsiny bogarat,
Ugy segítem elő lankadt röpülésit.
Holnap vihar leszek, zúgó-bőgő vihar,
Szilaj paripámon a tengert bejárom,
S mint a tanító a csintalan gyermeknek,
Sötétzöld üstökét haragosan rázom.
Bejárom a tengert, s ha hajót találok:
Szárnyát, a lobogó vitorlát kitépem,
S árbocával írom a habokba sorsát,
Hogy nem fog pihenni többé kikötőben!
Pest, 1847. február
Petöfi Sándor: 1823 – 1849
Der Wind
Ich bin eine sanfte, flüsternde Brise heut’
auf den grünen Felder, spaziere auf und ab,
ich blase einen Kuss auf die Knospenlippen,
süß und warm ist mein Kuss und jede komm es dran.
„Blühet auf O blühet, ihr Mädchen des Frühlings“
Ich flüster’ euch ins Ohr: „Blühet auf O, blühet!“
und sie reißen schamhaft den Schleier herunter,
ich werde ohnmächtig von den schönen Brüsten.
Morgen werde heulen, ein wilder Hauch sein,
der Busch zittert vor mir, weil er Angst vor mir hat,
sieht, dass ich ein Messer, ein scharfes Messer hab’,
damit ich die Blätter kürze wie ein Pirat.
Ich flüstere dies in die Ohren der Blumen:
„Leichtgläubige Mädchen, ihr sollt jetzt verwelken!“
Und sie fallen verdorrt in den Schoß des Herbstes,
und ich lache spöttisch, wie früher so selten.
Heute sanfte Brise wie ein ruhiger Fluss
schwimme durch die Lüfte, mit himmlischer Ruhe,
nur die kleine Biene weiss von meinen Leben,
der müde von Wiese fliegt in Bienentruhe.
Wenn die kleine Biene von der Last müde ist,
den er auf Seite trägt, von dem er Honig macht,
ich nehme den Käfer in meine Handfläche,
und helfe Ihnen so am Abend vor der Nacht.
Morgen wird ein Sturm sein, ein austobender Sturm
segle auf dem Segelboot über das weite Meer,
welches wie der Lehrer dem verzogenen Kind,
schüttle, wütend seinen Seegangwellen leer.
Reise über das Meer, und wenn ich ein Schiff find:
werde seine Flügel, das Segel abreissen,
mit seinem Mast schreibe, sein Schicksal in den Schaum,
das in seinen Hafen wird nie mehr heimreisen.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni