Kölcsey Ferenc: Honvágy és szerelem / Heimweh und Liebe
Írta: Toni Dátum: Június 20 2023 12:44:01

---

Gy.

Zöld partján éltem a Tiszának,
Hű keblen, hű fedél alatt,
Szelíd napok tisztán folyának,
Kertem hozott virágokat;

---

Teljes hír

---

Honvágy és szerelem

Zöld partján éltem a Tiszának,
Hű keblen, hű fedél alatt,
Szelíd napok tisztán folyának,
Kertem hozott virágokat;
Körűltem lelkesűlt az élet,
Bánat s öröm lágy énekké lett,
Mégis, ki fejti meg, miért,
Ohajtásom más sorsot kért.

Elhagytam partját a Tiszának,
De visszavágyott kebelem,
Bennem borongva hajnallának
Vérző honvágy s bús szerelem;
Szemem minden felhőt kisére,
Irígy valék minden szellőre,
Mely rózsás illattal tele
Pályát kelet felé lele.

Sohajtozám: derülj ki bennem
Kinos homály, enyhűlj te szív,
Ott sem hagyott lángod pihennem,
Van itt is, ami kedvre hív!
De képzetim folyton vezettek,
Lengvén a honcsillag felettek,
A távolig s a múlt felé,
Búmat minden nap érlelé.

Eget s földet kérék, miattam
Nem indúlt meg sem föld, sem ég,
S ím bánatomban elhervadtam,
Majd hant alá borít a vég.
S dombján a csendes énekesnek
Keletről lágy szellők röpesnek,
De azt meg nem tudhatja más,
Zúg-e köztök egy sóhajtás?

Pest, 1826. november

Kölcsey Ferenc: 1790 – 1838

Heimweh und Liebe

Lebte am grünen Ufer der Theiss,
in treuer Brust, unter dem Dach,
die sanften Tage fließen so heiss,
mein Garten viel Blumen gebracht;
rund um den Mut erfüllten Leben,
Trauer ‘d Spass wurden sanft’ Lieder,
doch wer sagt mir was ist geschehen?
Mein Wunsch, war das Schicksal eben.

Ich verließ dann die Ufer der Theiss,
doch meinen sehnsüchtigen Trieb’,
in mir dämmerten schon bereits heiss
Blutendes Heimweh und die Lieb’;
Mein Auge sah jeder Wolke an,
geizig an alle Brise dann,
die waren voll mit Rosenduft
auf den Weg nach Osten im Luft.

Seufzte: offenbare dich mutig
arge Zwielicht, mein Herz sei Still,
die Flamme war auch dort nicht ruhig,
hier ist etwas für dich, ganz schrill!
Doch meine Fantasie führte mich,
über mich den Nachtstern schwebend,
weit weg und in der Vergangenheit
den Harm jeden Tag trab zu End.

Ich bat Himmel und Erde endlich
weder Erde noch Himmel regt,
ich verdorrte in Kummer mich
und am Ende selber erlegt.
Auf dem Hügel die stillen Sänger
von Osten die Brisen drängen,
aber niemand sonst kann das wissen
gibt einen Seufzer dazwischen?

Fordította: Mucsi Antal-Tóni