Gergely Boriska: Tavaszi gyász / Frühlingstrauer
Írta: Toni Dátum: Szeptember 13 2023 14:25:40
Gy.
Torokon tobzódik csapzott kedvem
fekete májusa haló tavaszoknak,
Rothadó szirmok fanyar illatából
öröktemetések tömjénszaga száll...
Teljes hír
Tavaszi gyász
Torokon tobzódik csapzott kedvem
fekete májusa haló tavaszoknak,
Rothadó szirmok fanyar illatából
öröktemetések tömjénszaga száll...
Ki nem temetett már szép perceket
és visszajáró lelkűket ki leste még hiába?
(Virágban porzó volt csupán
mit a tavaszi szél messzi elsodort)
Mellemre szívott mámorok kék füstje
méreggé üllepült. De mégis:
most párázik a föld és párzik az élet.
Uj tavaszokat sikolt, amik meghalnak újra mind!
Édes kin hozza, halk sóhaj viszi,
de közbe kacagok is néha tán,
míg csitítva dajkál földanyám.
Kicsi féreg én, a föld roppant emlőjén
magam szeretném kiszívni minden mézét
pedig én látom a sóvár hadat,
mint sáskáz a gyér örömökön,
és emlékét mindenki könnyzacskójába rejti . . .
Én nem szégyellek koldusként markot tárni,
én nem szégyellek tolvajként tilosra járni,
ha élet kocsmáros úr szép szóra nem ád!
Mámoromat rovásoknak krétázza, tudom:
fizetek végül. De fenékig bányászom hitelem
és nem kötök balesetbiztosítást a sorssal.
Gergrely Boriska: 1887 – 1943 Óbecse
Frühlingstrauer
Im Hals steckt meine aufgestaute Laune
der schwarze Mai, den sterbenden Frühlingen,
von dem herben Geruch verrottender Blumen
der Weihrauchduft ewiger Bestattungen her.
Wer hat noch nicht schöne Momente begraben
‘d wer wartete schon vergeblich auf zurückkehrende Seelen?
(In einer Blume gab es nur Staubblätter
was der Frühlingswind weggeblasen hat.)
Auf den, in meiner Brust eingesogene Dusel,
es führte zu Vergiftung. Aber dennoch:
Jetzt dampfen die Erde und das Leben begattet sich.
Es schreit nach neuen Frühling, ‘d alle sterben wieder!
Süße Qual bringt es, ein leiser Seufzer nimmt weg,
aber dazwischen lache ich auch wieder manchmal,
während meine Mutter Erde beruhigend betreut mich.
Ich bin ein kleiner Wurm auf der riesigen Brust der Erde.
Ich würde den ganzen Honig am liebsten selbst aussaugen,
obwohl ich sehe das gierige Heer,
wie eine Heuschrecke auf knappen Freuden,
und verbirgt seine Erinnerung in den Tränensack aller.
Ich schäme mich nicht, den Hand als Bettler zeigen,
ich schäme mich nicht, als Dieb an verbotenes zu bleiben,
wenn der Wirt des Lebens an gutes Wort nicht hört!
Er führt meine Trunkenheit auf Schlechte zurück:
Am Schluss zahle ich. Doch ich schürfe meinen Kredit bis auf
Grund aus, 'd schließe keine Unfallversicherung mit dem Schicksal ab.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni