Hûtlen Szeretet...
Írta: sziszifusz Dátum: április 30 2008 05:27:40
T
Hideg kõfalaid melegen tartanak,
még egyszer magamhoz ölellek.
Teljes hír
Elhagylak nemsoká,
életem kedves színpada.
Otthon vagyok tebenned,
hazulról járok hozzád haza.
Hideg kõfalaid melegen tartanak,
még egyszer magamhoz ölellek.
Lépcsõid kopott élein
elvékonyodott cipõtalpam
jelzi a múló idõt.
Szárnyas ajtóidat ezerszer
nyitom-csukom.
Folyosóid -kitaposott ösvényeim.
Rajtuk minden változást
hamar észreveszek.
Szép vegyi mûhelyem!
Mondd, mi vagyok én Neked?
Féltett gyermeked,
hogy ezer polipkarod
mellemre tekered?
Micsoda erõ van tebenned,
hogy ilyen nehezedre esik
engem elengedned.
Neheztelsz rám, mert elmegyek?
Hiányozni fogok -tudom.
És ti, drága lombikjaim?
Ajkaimat titkon rátok csókolom.
Harmincegy esztendõ!
-Egy munkahelyen...
Itt zajlott le, szinte
az egész életem!
És minden voltam benned,
ami csak lehettem.
Mesterségem hegyére
nálad, -felmehettem.
Most mégis elmegyek!
-Mint ócska örömlány,
sorba állítottam a vevõket.
Ki ad értem többet?
Még nem aszott a testem,
Még jól mozgok fölötted!
-Szégyellem magam...
De meg kellett tennem,
Mert a számlákat
Ki kell fizetnem.
Micsoda õrület!
Falamon ott lóg a kép:
Pro universitate
-Az Egyetemért!
-Éreztelek téged -te éreztél engem,
Szerettél hangosan -szerettelek csendben.
Kollegákat adtál -barátokat kaptam,
s hogy marasztaltak!-De én nem maradtam.
Áruló lettem, most elköszönök,
angyal lelkemet -viszik ördögök.
Zavart szavaimat leírom sorba',
hátukon száguldok a pokolba...
-Az egyetemkertben
van egy márványszobor.
Arra sétálgatva
tõle is búcsúzom.
Múltamba meredve megállok,
a poros emlékektõl alig látok.
Köröttem hallgatók hada.
Õk is a márványt nézik!
Egyikük sápadtan suttogja:
-Nézzetek oda...
A szobor vérzik!...