A Dóm csendje
Írta: Wino Dátum: Június 01 2026 18:32:40
A Dóm csendje
Kinti sivatagból hűvösre áhítva,
koptatott lépcsőfokot róva,
léptünk be némán, rézveretes kapun át a Dómba.
Még bőrünket égette maró kánikula,
perzselő hőség,
bent már hűvös falak várnak,
kőbe zárt gazdagság, pazar bőség.
Hatalmas tér, hol suttogás is fojtott, nehéz,
színes ablakokon át fentről jövő fény a sötétbe néz.
Mennyezetről régi, néma szentek tekintete árad,
miközben pislákoló gyertyák fényénél szíved ki tártad.
Néma szószék és oltár dacos oszlopai csendben állnak,
tanúi fohásznak, magányos halk belső imáknak.
Gyertyát gyújtunk múltért,
szeretteinkért
fekete gyászos sarokban,
hol megállt az idő, gondolat tömjénes lángja lobban…
Aztán szent csendet hirtelen valami szétvágja,
ahogy rácsapódik rideg kőre
egy magassarkú cipő kopogása.
Kínos pillanat, visszhangot elfojtani nem lehet,
nő minden lépte dacosan veri fel a néma teret.
Próbálna csendesülni,
lábujjhegyen lopni némi percet,
de márvány makacsul visszaad minden neszt
s nesztelen sebet.
Barátja lemaradva, mennyezetet bámulva
távolabbról kíséri,
mintha lány szégyenét nem akarná magára mérni.
Csak nézzük őket,
míg kanóc lassan a húsig ég,
fura tánc ez, hol szentség és zavar összeér rég.
De magányos lépteket hirtelen új lárma tölti be,
zajos gyereksereg
hatalmas kapun tör a terembe.
Beözönlik ricsaj,
nincs már helye gyásznak,
szétesnek dallamok, falakon elfordulnak vásznak.
Vége suttogásnak.
Gyertyák pislákolnak elhagyottan,
s velünk együtt többi néma hívő is megmozdul nyomban.
Sarkak kopognak kövön,
léptek zaja felerősödik,
menekülő magassarkúk ritmusa falakig lökődik.
Rohanunk ki zsibongó, sűrű, benti zajból,
hogy menedéket leljünk végre falakról visszaverődő, nehéz robajtól…
Wino-Amnis
Teljes hír