Végakarat...
Írta: gubacsi Dátum: Július 14 2026 08:02:37
Végakarat...
Testemet ne zárjátok koporsóba,
ne rejtsen el a föld a gyolcs homálya,
ne legyek súly egy fásult sírgödörben,
hadd legyek fény egy őszi délutánban.
Ne tegyétek összetört szívemet kő közé,
engedjétek szállni szabadon a szél ölébe!
Hadd legyek por a vándor fellegekben,
halk emlék egy kis csóknyi csendben.
És ha majd a szél az arcodat simítja,
tudd, hogy a lelkem újra átkarolt újra.
És ahányszor a lomb a válladhoz koccan,
olyan leszek, mint régen a vigasz és oltalom.
Hagyjatok szállni a suttogó széllel, völgyeken át, szelíd hegyek felett,
hadd énekeljek csöpp falevéllel, mely rajtad táncol, ha rám emlékezel.
Erdő csendjében szórjatok széjjel, hol mohán pihen az eső illata,
hol gyökérhez bújik a fény az éjjel és az ágak közt ring a múlt dallama.
Ne félj, ha egyszer csendben el kell engedned,
nem leszek messze, csak más alakban élek.
Egy dércsillanás leszek csak a hajad peremén,
egy hajnali fuvallat a párnának a szélén.
Ne állítsatok néma követ fölém, ne zárjon keretbe a végtelen nevem,
elég, ha néha az űr helyén kimondod halkan itt vagy nekem.
Álmom legyen benned el nem múló jelen,
amely váratlanul szólal meg oly szelíden,
Hadd legyek por a vándor fellegekben,
halk emlék egy csóknyi csendben.
És tudd, míg lélegzel, benned dobban,
az én szívem is dobban, benned titokban.
Gubacsi Sándor
Teljes hír