Nem bánat volt...
Írta: gubacsi Dátum: Július 18 2026 11:07:55
Nem bánat volt...
Nem bánat volt vagy búcsú, rúzstól nedves ajkadon,
úgy hiszem, nem lemondás, még csak nem is szánalom.
Nem szóltál semmit, azt sem mondtad, hogy szeretsz,
csak szemembe volt írva, na most már mehetsz.
Az ajtó halkan csukódott, benn rekedt minden szavam,
a csönd a hátam mögött nőtt, mint egy árnyékot kapó fal.
Nem kérdeztem, hogy maradsz-e, féltem a választól,
csak számoltam a lépteid a sötét folyosóról.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Nem bánat volt a csend sem, inkább fáradt nyugtalanság,
mint mikor a vihar előtt megáll a levegő, a világ.
A bögrében maradt kávéd lassan kihűlt asztalán,
de az ujjlenyomatod ott ég még a múltam homlokán.
Az utcán összekeverve arcod más arcok között,
minden tömeg tükör nekem, mélybe beleköltözök.
Ha elfordultál, én mégis utánad néztem százszor,
minden sarkon azt reméltem, hogy ma visszafordulsz, mától.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
Nem tudom, hol vagy ma már, de érzem, hogy létezel,
és ha néha rám gondolsz még, bennem új fény ébred fel.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elhalkult szívverés új dallamba lép be.
Ha egyszer majd megérkezel egy másik délután,
ugyanúgy áll a széked itt, érintetlenül talán.
Nem kérdezem, hogy merre jártál, csak leülünk csendesen,
és hagyjuk, hogy a szív beszéljen kimondatlan szavakat helyettem.
Ha mégsem jössz, a szél hoz majd egy ismerős illatot,
és én mosollyal engedem el a sosem volt tegnapot.
De míg dobban bennem bármi, és a hajnal rám talál,
nem fogadom el, hogy vége, bennem újra kezdődnél már.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
hogy a dalom egyszer majd tovább száll a csillagos égbe.
Hogy minden szerelmes szív egyszer egymásra találjon,
örökre együtt maradjanak, túl minden csatákon.
És ha egyszer elfáradtunk és már csak suttog a világ,
akkor is őrzöm a hangod minden csendes éjszakán.
Mert lelkem hiszi, hogy ez nem a búcsú, nem lehet a vége,
minden elengedett könnycsepp egy új kezdet ígérete.
Nem bánat volt vagy búcsú, csak egy félbehagyott dal,
amit majd egyszer folytatunk, ha a sors is úgy akar.
Addig őrzöm a pillanatot, mikor ajkad hozzám hajolt,
és halkan súgja a szívem még, ez nem a vég,
nem a vége volt.
Gubacsi Sándor
Teljes hír