Pacsirta
Írta: Inis Corphlo Dátum: Május 02 2008 05:21:11
T
Más vagyok,
de te ugyanaz maradtál
Teljes hír
Más vagyok, de te ugyanaz maradtál,
Már bánom, hogy a földre és nem karomba hullottál!
Így övé a jog, hogy eldobjon magától,
Én csak hívni tudlak, s talán elszeretni a haláltól!
Bár õ bölcsebb, és szebb szavakat suttog,
Tán vele boldog lennél, miközben Õ magányosan kullog.
Õ, kire azt mondod hogy én vagyok,
Õ, kire ha ránézek, minden tükröt ott hagyok.
Kezem nem ismeri kezed, sem a zongorát,
De félálomba ébredve gyilkolt már orgonát.
Jószándékból tette, csak neked akart örömet,
Nem tudom megérteni, hogy már nem futhatok köröket
Hangod körül ámulva, révülten,
Mikor rám néztél, bástyaként védõn köréd épültem.
Te szép vagy, de tõled én nem szépültem,
Ha rút lennél, akkor kacagnánk szédülten.
Olykor egy ajtó véd meg tõlem,
Néha én óvlak magamtól bõszen.
Van hogy eszembe sem jut hangod, szemed,
De megesik, hogy gondoltaban rám mosolyog Kegyed.
S én viszonzás nélkül eggyé válnék veled.
De a szivárvány színeit, a szürkeségre bízta,
És mára a valóság, konok ítéletét rám írta,
Az én fámon, sosem fog búsan dalolni a pacsirta.