Nem búcsú ez csak egy levél...
Írta: gubacsi Dátum: Október 14 2026 20:23:56
Nem búcsú, csak egy levél...
Gyermekeim, üljetek mellém csendben,
most a szívem beszél, nem a büszkeségem.
Anyátok mellettem volt oly sok éven át,
de régóta nem találjuk egymás szándékát,
Az ember társas lény, nem kőből van a szívem,
és én még nem érzem úgy, hogy véget ért az életem.
Nem kérek engedélyt, csak egy esélyt magamnak,
hogy a hátralévő éveim végre rólam szóljanak.
Nem lánc a szeretet, nem parancs, nem ítélet,
nem kell, hogy más mondja meg, hogyan éljek.
Amit elvesztettem, talán újra megtalálom,
és most először én is magamat választhatom.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi hibába.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Öt éve történt, hogy egy este rájöttem,
valami eltört bennem, mikor csendben ültem.
Két méterre tőlem villant egy telefon fény,
és másnak írt üzenetet az, aki számomra volt a remény.
A szavak eltűntek, de bennem megmaradtak,
mint eső után a nyomok de a felhőben megmaradtak.
Nem kiáltottam, csak elnyeltem a fájdalmat,
és úgy tettem, mintha nem tudnám, mit látok a szemem alatt.
A helyében én elsüllyedtem volna,
szégyenemben elbújtam volna a világba.
Azt mondtad a múltkor, hogy már rég megváltoztam,
na ez volt az oka hogy öngyilkos voltam. Tudom nem volt szép dolog tőlem, hogy a Benikére fogtam, ez aljjasság,
hogy azt mondtam, hogy kikészített lelkileg a fáradtság. De azt még sem mondhattam az orvosnak, mikor ott állt mellettem, hogy az öngyilkosságot, csak miatta tettem. A szobámba meg azért vonultam be minden nap, mert már látni sem bírtam látni anyátokat. Az a szoba volt az egyetlen mencsváram, ahol egyedül magamba zárkózhattam.
Aztán elküldött és a csend lett a társam,
de lassan felálltam a romokból bátran.
Nem haragszom rá és örülök, hogy bátorságot vett,
talán az ő elküldése nyitott nekem új eget.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi falakba.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Volt egy régi házasság, egy másik régi bánat,
amikor hűtlenség állt közénk és húzott falat.
Nem emeltem kezet, csak elindultam csendben,
mert tudtam, hogy gyűlöletből nem épülhet új élet bennem.
Majd jött anyátok, és jött az új reményem,
aztán anyátok mellett húsz évig hittem.
Ádámot nem születésétől fogva ismertem,
de megszerettem őt és fiamként szerettem.
Sebastian csak egy álomként maradt velünk,
egy másik úton jár, amit nem érthetünk.
Majd jöttél, Cintia és teljessé lett a családom,
két gyermekem mosolya ma is fényt ad otthon.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, tudom, hogyan vigyázzak magamra,
nem futok többé vissza a régi falakba.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
a szívem mélyén mindig szeretlek titeket.
Volt éj, amikor túl nehéz volt a teher,
és azt hittem, nem maradt bennem több levegő.
Nem egyetlen név volt, nem egyetlen vétkem,
a sok kimondatlan fájdalom roskadt rám egészen.
De maradtam, és ma már tudom, miért kellett,
mert a legsötétebb út végén is várhat reggel lehet.
Nem akarok többé a múltban elveszni,
a sebhelyeimmel együtt is tovább kell menni.
Ti ketten tudtom más vérből születtetek,
de egy család lettetek, amikor megszerettelek.
Ne hagyjátok, hogy régi sérelmeiteknek,
falat húzzanak köztetek, míg elnémul a szeretet.
Beszéljetek, mielőtt túl késő lenne bármit tenni,
engedjétek a haragot lassan szépen elmenni.
Mert eljön majd egy nap, mikor csak az egyikőtök marad,
és bánni fogjátok minden ki nem mondott szavaitokat.
Én sosem tettem köztetek különbséget úgy érzem,
mindkettőtökben ugyanazt a csodát néztem.
Ha hibáztam, most kimondom sajnálom,
de egyformán szól rólatok minden imádságom.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
de nem jelentetek kevesebbet majd a szívemben.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
a tegnap tüze után is felkel bennem a fény már rég. Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, gyermekeim, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, magamra vigyázom ezután,
nem hagyom, hogy a sötétség visszahúzzon hozzám.
Bármerre indulok, bármit hoz az élet,
az utolsó lélegzetemig szeretlek titeket.
Nem azt kérem, hogy felejtsetek el mindent,
csak tegyétek le végre, a fájó bilincset.
Én is eltettem a terhet, amit oly sokáig vittem,
és újra megtanulok örülni annak, hogy hittem.
Puszi nektek, gyermekeim, őrizzétek a szavaim,
a szeretetem erősebb mint a régi kínjaim.
És amíg a szívem utolsót is dobban, bármerre is járok,
ti lesztek az otthon, ahová mindig visszatalálok.
Drága Döncikém, benned nagyot csalódtam, hiszen azt mondtad mindig, hogy az apád helyett az apád voltam..
Úgy is szólítottál engem mindig, hogy apus,
de félre lettél vezetve, mint a fociban a kapus.
Tudom hogy a hátam mögött kibeszéltetek engem,
ezt ha nem a saját fülemmel hallom, nem is hiszem el.
Csak idáig nem tudtad a változásom okát lehet,
már régóta megváltoztál de megbocsájtok neked.
Csak az fáj, hogy ha apádként szerettél engem, mióta elköltöztem, egy telefonhívást sem érdemeltem?
Hogy tudtál a szemembe nézni minden áldott nap,
mikor én a fiamként szerettelek és a házamba befogadtalak.
Mindegy hagyjuk is, nem tépem tovább a régi sebem,
mert érzem, hogy már rég nem apádként szeretsz engem.
Tudom hogy félre lettél vezetve, ezért elnézem,
azt a boldogtalan egy két évet, mit okoztál nekem.
Értsétek meg, szükségem van valakire,
egy kézre, mely megfog, ha elfáradok estére.
Nem búcsúzom, családom, itt vagyok még,
csak szeretnék szabadon lélegezni, amíg van bennem ég.
Ne féljetek, magamra vigyázom ezután,
nem hagyom, hogy a sötétség visszahúzzon hozzám.
Bármerre indulok, bármerre is sodorjon az élet,
gyermekeim az utolsó lélegzetemig szeretlek titeket.
Gubacsi Sándor
Teljes hír