Isten veled Kis Rossalinda...
Írta: gubacsi Dátum: November 22 2026 19:44:23
Értem senki sem hullajt könnyet...

Értem senki sem hullajt könnyet,
engem folyton semmibe vett a világ.
Vágni lehet körülöttem a csendet,
de a falakon túl, nem hallják az imám.

Hátrahagyott ez az élet,
mégis ismerős minden táj.
Lépteim nyomát elfújja a szél,
mintha itt sem jártam volna már.
Kiáltanék, de nincs, aki feleljen,
szavam a falakon túlra nem talál.
Csak állok itt a kihűlt éjben,
és a csend lassan mindent körbezár.

Értem senki sem hullajt könnyet,
ablakok őrzik az éjszakát.
De bennem kialudt rég az a láng,
ami hazavezetne talán hozzád.
Szólok, de hangom vissza sem ér,
csak a csend felel idebent.
Odakint fénylik még a világ,
bennem sötét van és hideg.

Az utcák tudják minden léptem,
de egyik sem kérdezi, merre tartok.
A régi házának a néma szeme,
úgy néz rám, mint az elfelejtett arcok.

A küszöbön túl meleg a fény,
ismerős hangok szállnak át.
Én mégis az ajtó előtt állok,
és nem találom a kulcs nyomát.
Ha egyszer még felkel nekem a reggel,
talán rám is vár egy új határ.
Most csak őrzöm, ami bennem maradt,
míg bennem rég kialudt az a fény már.

Értem senki sem hullajt könnyet,
ablakok őrzik az éjszakát.
De bennem kialudt rég az a láng,
ami hazavezetne talán hozzád.
Szólok, de hangom vissza sem ér,
csak a csend felel idebent.
Odakint fénylik még a világ,
bennem sötét van és hideg.

Ha egyszer valaki meghallja,
amit a hallgatás olykor eltakar,
talán a sötétben is marad,
amit egy nyitva hagyott ajtó akar.

Az ablakok mögött mások álma,
úgy dobban, mint egy távoli szív.
Én a küszöbön túlra sem lépek,
bár odakint érzem, hogy valami hív.

A régi utcák ismernek engem,
minden kanyar a múltba penderít.
Bár a nevem még ott van a számon,
de kimondani már nem segít.

Értem senki sem hullajt könnyet,
talán valaki vár odaát.
Bennem pislákol csak egy parázs,
de még őrzi az éjszakát.
Szólok és a hangom messzire ér,
de már nem nyeli el idebent.
Odakint fénylik még a világ,
és talán még egyszer bennem is felkelhet.

Nem kérek nagy csodát az égtől,
csak egy jelet, amit rád hagyok.
Egy halk kis hangot a sötétből,
egy lépést, hogy tudd, hogy itt vagyok.
Mert néha a legmélyebb csendben,
egy halk szikra is utat talál,
és ahol azt hittem, véget is értem,
ott kezdődhet valami nekem is talán.
Értem senki sem mond imát,
a világ már rég továbblépett.
Vágni lehet körülöttem a csendet,
még az ég is másfelé nézett.

Értem senki sem hullajt könnyet,
talán valaki vár odaát.
Bennem pislákol csak egy parázs,
de még őrzi az éjszakát.
Szólok és a hangom messzire ér,
de már nem nyeli el idebent.
Odakint fénylik még a világ,
és talán még egyszer bennem is felkelhet.

Az ablakban idegen árnyék,
az utcákon ugyanaz a táj,
minden lépésem hazavezetne,
de nincs már, aki engem hazavár.

Ha egyszer meg megállna valaki,
ha kérdezné, miért vagyok néma, egy régen elfelejtett válasz,
talán a csend mögül előbújna.
Odabent rég kialudtak a fények,
csak a szél felel, ha szól a szám.
A világ átnéz rajtam némán,
mintha sosem lettem volna talán.

Értem senki sem hullajt könnyet,
talán valaki vár odaát.
Bennem pislákol csak egy parázs,
de még őrzi az éjszakát.
Kiáltanék, és hátha most felelnek,
szavam az éjszakán át hazatalál.
Már nem állok egészen egyedül,
a csend mögött valaki csak rám talál.

A szobában égve maradt egy lámpa,
az árnyék hosszúra nyúlik a falon.
Talán csak ennyi maradt belőlem,
talán egy halk dobbanás e kihűlt dallamon.

Értem senki sem hullajt könnyet...

Gubacsi Sándor
Teljes hír