A boldogságra várva
Írta: Eve Dátum: Május 05 2008 19:43:13

---

Kételkedés ütötte fel fejem,
hogy a magány örökösségét,
mint életünk hajszálnyi fonalát meg lehet-e szakítani,

C

---

Teljes hír

---

Oly sokszor lejátszódott a fejemben,
a gondolat, az érzés, mi élni hagy.
Ennél jobban sosem áhítoztam semmi másra,
Csak arra a vágyra, magára a boldogságra.
Kételkedés ütötte fel fejem,
hogy a magány örökösségét,
mint életünk hajszálnyi fonalát meg lehet-e szakítani,
s csak úgy félredobni.
Percek peregnek, órák múlnak,
napok hagyják el a másikat.
Hónapok váltakoznak,
s a magány nem változhat.
Évek telnek, egyedül,
mikben a félelem bujkál,
s a várban élõ leány örök kárhozatra vár.
Vastag fal veszik körbe, idõt álló réteges burok,
mibõl szabadulni nem könnyû dolog.
Mindig ugyanabból az ablakból néz ki, úgy kémleli a tájat,
de meg sohasem érintheti.
Mintha egy gonoszboszorka átkot szórt volna a fejére,
s megpecsételte volna a végzetét,
mi felett csak õ rendelkezik, senki más.
A félelmei teremtették a vár falait,
hol a félelmetes árnyak ura,
az ott élõ leányból táplálkozik.
Kénye kedvére tehet,
a várban élõt már ez sem hatja meg.
Õ elvégzi a mindennapos dolgát,
s várja a bevégezetlen sorsát.