Egyszer egy este, de könny szemem, több este meglepte
Írta: csak-fater Dátum: Május 13 2008 14:22:42
Z
De a mennydörgõ mindenségit! Hiszen még élek! Épp bennem a lélek.
És bárhogy is, és igen, újra és újra, még szeretetet remélek!
Teljes hír
Egyszer egy este, de könny szemem, több este meglepte
Meztelenfényû, seszínû szobám magas ablaka,
Nem ragyog már be rajta a mosolygó Napocska.
Nap, tûzben, bíborban pompázva, mára búcsúzik,
Szelídtóban, pirosló sugarakkal, még megfürdik.
Sötétlõ tóvizén, fénye ugrándozva lubickol zajtalan,
Csönd van, csak szívem kattog tompán, szakadatlan.
Üres, hideg, sápadtfényû a szobám, villanyt fel nem kapcsolom,
Lefekszem, hanyatt, kezem mellkasomon összekulcsolom.
Fekszem ráncos ravatalán az álomkerülõ ágynak,
S nézem, jön a fakó Hold, helyet követelve magának.
Két könnycsepp gördül végig, szemembõl, arcomon,
Feltör egy érzés és csendben sír a múltamon.
Könnycseppek arcomon, még bíznak, hogy letörlõdnek,
Hogy újra szól a kedves szó, s lágy kezek által még érintõdnek.
Szánalmas, irtófájdalmas, szegény nyomorultak, bíztak,
Szenvednek az árvák, s kijöttek, mert meghalni vágytak.
Töprengek, olyan bizonytalan minden, mint friss harmat a tûzõ Napon,
Csendben hallnak meg érzések az emberekben egy szépnapon.
Kihûlt, kialudt a fortyogó szeretetvulkán! Hogy hiányzik!
Szerettem, s szerettek. De a mindenit, az ember bíz hibázik!
Belopózik szobámba, s körbejár sápadt sugara a Holdnak,
Meg-megbotlik, majd megvilágít lidérces színt adva, mint holtnak.
De a mennydörgõ mindenségit! Hiszen még élek! Épp bennem a lélek.
És bárhogy is, és igen, újra és újra, még szeretetet remélek!