Félek álmodni
Írta: Adry Boszy Dátum: Május 14 2008 15:15:29
H
De nem bánom, mert amíg a kegyelmes álom édesen hazug karjaiban pihenek,
Tudatlanul boldog vagyok, s gyász nélküli, soha el nem siratott halott lehetek!
Teljes hír
Félek álmodni
Boldogság, lebegés. Finom pókhálón ezüst cseppekként függve az idõ,
A fény, a pusztító tûzvihar, a sötétség az életet teremtõ, lüktetõ erõ.
Rózsaszín pille árnyék, negédes, képlékeny illata bódítja az érzékeket,
Áttetszõvé lesz a világ, s a reszketõ vágy elûzi a régi félelmeket.
Álmodom. Füstös, éj ízû homályba vesznek a nappalom kegyetlen rémei,
Lassan körbe fonnak, beburkolnak az ábrándok szerelmes-édes képei,
Itt akarok maradni örökre, itt hol érdemes létezni, hol nincs fájdalom,
Itt, ahol az egész átokból ébredezõ életet újra és újra szépnek álmodom.
De félek. Az ébredés fekete keselyûje, mint a rémségek királya közelít felém,
Én elszántan küzdenék, de valóság-ostorával tüzes, eleven sebet éget belém.
Az álom puha mennyeibõl az ébredés vörös, Sátántól rengõ poklába zuhanok,
Félek álmodni. Rettegek, hogy boldogságomból ébredve megváltozik majd a világ,
Talán én is megváltozom majd, és már nem az leszek többé, akinek mindenki lát.
Megváltozik a hûség, a bánat, a fájdalom, a szerelem, s mind eltûnnek hirtelen,
Így hát rettegek. Talán még magától az oly rég áhított boldogságtól is félek,
Saját testem könnybõl vésett börtönébe zárva alszom, talán már nem is élek.
De nem bánom, mert amíg a kegyelmes álom édesen hazug karjaiban pihenek,
Tudatlanul boldog vagyok, s gyász nélküli, soha el nem siratott halott lehetek!