A szabadság árnyéka
Írta: Eve Dátum: Május 15 2008 17:03:30
Nincs ki magához öleljen,
csak az a gyermektelen jellem, mi elmémbõl fakad,
v
Teljes hír
Telihold éjszakáján megszerezvén a börtönöm cellájának kulcsát,
kijutottam a szabadba.
Rég szippantottam már azt az álmokkal teli levegõt,
mi oly sokáig nem éltethetett ott bent,
a reménytelenség közepette, a magány négy fala között élve.
De megtettem,
elloptam a kétes tekintetû szúrós szemû félelmetes árny karmai közül,
az egyetlen dologba vetett hitemet,
a reményemet.
Bár még mindig nem találtam meg azt, ami éltet.
Pipacsok tucatjait érintheti kezem, de azt kinek arcát szeretné, nem.
Mit ér a vágy, ha nincs kiért égnie?
Ha nincs, ki csókkal ébreszhetne?
Õ már biztosan nem vár rám, egy másikat szeret talán.
Szívem nem repes, a mosoly az arcomról távozik.
Ismét ugyanott tartok, ahol egykor régen,
Igaz szabadon, de egyedül, reményvesztetten.
Nincs ki magához öleljen, csak az a gyermektelen jellem, mi elmémbõl fakad,
Lankadatlan, nem tudja merre s hová menjen,
hogy igazából magára leljen