Petõfire emlékezek
Írta: janus Dátum: Május 15 2008 20:47:26


Költészet. Cseng fülemben a szent szó,
Édes dallam ez, lelkem legmélyére bújó,

C


Teljes hír


Költészet. Cseng fülemben a szent szó,
Édes dallam ez, lelkem legmélyére bújó,
Érzések kelnek, nyitva szívem ablakát,
Képek teremnek, s látom a rónát és Tiszát.

Ballag a szép folyó, partján meghajolnak a fák
Vizében az árnyékok sötét arcukat mossák,
A Nap az ég tetején megáll, a vízbe belebámul,
Lentrõl visszanéz magára, de arcizma se rándul.

Majd elindul, lágy sugarával a pusztát cirógatja,
Hol a csikós a kútnál inge ujját hirtelen fölhajtja,
A mohás favedret, mely szinte hallhatóan szárad,
A kútba lelöki, kihúzza, csinál így vagy százat.

Vályúnál marhák tolongnak, az õsi szürkefajta,
Bõg egy nagyot az egyik, majd a hûs vizet issza,
A csapzott puli a csikós lábánál csúfolja a tájat,
Nyelve kilóg, s liheg, az ebédre még sokáig várhat.

Költészet. Cseng fülemben a szent szó,
Ágyú dörög, kard csattog, trombitaszó,
Édes hazám, tested rúgják durva lábak,
Fiaid vérük ontják, a Szent Szabadságnak!

A róna csatatér lett s nem délibáb az a dombokon,
Magyar huszárok halnak ott ezen az alkonyon,
Tajtékos lovaik vérrel festett zöld pázsiton,
A halálba vágtatnak, s a domb lesz szomorú sírhalom.

A Nap elbújik, száját a felhõközt összeharapja,
Az ég peremén szivárgó vérét a szél maszatolja.
Fekete este lett, a tejúton csillagok térdelve,
Fénykönnyeik szórják a tengernyi holttestre.

Mire kel a Nap s lesz fekete Világos,
Zászlók a földön, mind véres és sáros,
Árvák jajongnak, anya temeti drága fiait,
Most mély gyász, csorbul a remény s a hit.

Költészet. Fülemben cseng a szó,
Házadon Néked is fekete zászló,
A természet, s a szerelem is gyászol,
Halott, halott a költõ, Petõfi Sándor.