mégis megint megbûvölt a szemed
huncut fénye,lágy,mélybarna csillag...
Már tudtam,este újból hívlak.
Jöttél.Mint akkor,mikor szabad volt a játék,
mikor az élet nem volt más,csak titkos ajándék.
S fellángolt a régi vágy,mit szerelemnek hittünk,
pedig csak a gyönyörbe hajszolt önzõ testünk...
Két éve nem kívántalak,rég álmodtam Veled,
Most érezlek...Egész testem remeg.
Nem szabad. És mégis,akarom,hogy ölelj,
hogy testembe újra latin tüzet lehelj,
s szeress úgy,ahogy egy latin szeret,
kinek minden nõ egy újabb élvezet...
Tudom,hogy ez nem érzelem,neked is csak az a lényeg.
Egy éjszaka,majd reggel megy tovább az élet.
Csak összesodort újra a szenvedély,mi éget,
s tudom,ha látlak,kívánlak Téged.
De ez nem szerelem,csak két test önzõ kéje,
hisz hogy több legyen,tiltja õsöd vére.
Ez csak ennyi. és ma már nem is fáj,
Hisz tudom más vagyok,mint Te,Te drága Indián.